Vasárnap adják át a Golden Globe filmdíjakat

Golden Globe

Vasárnap Los Angelesben 67. alkalommal adják át az Oscar-díj "előfutárának" is tekintett Arany Glóbusz (Golden Globe) filmdíjakat. A győztesek a hagyományok alapján jó eséllyel reménykedhetnek a filmvilág legrangosabb kitüntetésében, az Oscar-díjban is.

Először 1944-ben látogattak amerikai filmcsillagok a 20th Century Fox stúdióiba, hogy megtekintsék az előző év filmtermésének külföldi újságírók által kiválasztott legjavát. A sikert látva a kritikusok úgy döntöttek, az eseményt évente megrendezik, méghozzá függetlenségüket bizonyítandó az Oscar-díjkiosztó előtt. A győzteseknek járó szobrocska 1945-re készült el; a kis talapzaton álló, földgolyót mintázó aranygömböt egy filmszalag öleli körül.

Az eredeti három kategória helyett napjainkban már 25-ben dönt a Hollywoodi Külföldi Sajtószövetség (HFPA) mintegy 90 tagja, a mozifilmes kategóriák mellett tévésorozatokért is osztanak díjat. A gála televíziós közvetítését több mint 160 országban veszik át.

A jelölési időszak mindig előző év október 1-jén kezdődik. A díjat 1958-ig újságírók adták át, akkor azonban Frank Sinatra, Dean Martin és Sammy Davis Jr. whiskyvel és cigarettával a kezében a színpadra viharzott és "ellopta a show-t". Produkciójukat a következő évben megismételték, ekkor azonban már a szervezők kérésére. Hagyomány a Miss és Mr. Golden Globe megválasztása is a hírességek gyermekei közül: a kitüntetett (idén Mavis Spencer) a díjátadásban segédkezik.
A legtöbb, szám szerint hat kitüntetéssel Jack Nicholson dicsekedhet, öt díjat négyen kaptak (Francis Ford Coppola, Shirley MacLaine, Oliver Stone és Rosalind Russell - utóbbi annyiban "kakukktojás", hogy az Oscar-díjat soha nem szavazták meg neki). A jelölések terén Jack Lemmon (22), illetve Meryl Streep (11) a csúcstartó, utóbbit idén két vígjátékért (Julie és Julia, Egyszerűen bonyolult) is Arany Glóbuszra jelöltek.

Hármas befutóra eddig egy példa volt, 1989-ben Jodie Foster, Sigourney Weaver és Shirley MacLaine megosztva kapta a legjobb színésznő díját. A legfiatalabb győztes 1980-ban az akkor kilencéves Ricky Schroeder, a legidősebb 1990-ben a 80 éves Jessica Tandy volt. A filmek közül a Száll a kakukk fészkére az egyetlen, amely valamennyi fő kategóriában diadalmaskodott, a Nem félünk a farkastól és a Keresztapa harmadik része viszont hét jelölés után maradt díjazatlan.
A díjat két alkalommal nem vették át: 1970-ben a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája készítői nehezményezték, hogy a legjobb film helyett "csak" a legjobb külföldi film kategóriában indulhattak, 1973-ban pedig Marlon Brando az "amerikai imperializmus" ellen tiltakozott (abban az évben az Oscar-gálára sem ment el).

Két éve a forgatókönyvírók sztrájkja miatt csak a díjkiosztó sajtótájékoztatót tartották meg, így Steven Spielberg tavaly vette át életműdíját. A 2009-es gála különlegessége volt, hogy posztumusz díjat kapott a 2008-ban, 29 éves korában elhunyt ausztrál Heath Ledger A sötét lovag mellékszerepéért (ugyanezért később posztumusz Oscar-díjjal is elismerték).

Idén az 1995 óta házigazda nélkül futó show-t Ricky Gervais brit komikus vezényli le. Egy kitüntetett neve már ismert - a Cecile B. DeMille életműdíjat Martin Scorsese rendező veheti át.

No votes yet

Belépés

Archívum

december 2017
hkszecspszov
27282930123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Következő szülinapok

There are no birthdays soon.

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 3 vendég van a webhelyen.

Új felhasználók

  • Jocifoto
  • Kovitomi
  • rizsolt

Skype - Lazapipasite

My status

Friss hozzászólások

Rate This

No votes yet

Támogatóink:

Tartalom megosztás

Powered by Qsa Entertainment