Meghalt Dennis Hopper

Meghalt Dennis Hopper

Hetvennégy éves korában szombaton meghalt Dennis Hopper amerikai filmszínész. Halálát prosztatarák okozta. Hopper filmszínészi pályafutása több mint ötven évet fog át. Hopper olyan hollywoodi legendákkal dolgozott együtt, mint a színész James Dean vagy a rendező, Francis Ford Coppola. Legnagyobb sikere az 1969-ben forgatott, kultuszfilmmé vált Szelíd motorosok, amelynek nemcsak egyik főszereplője volt Peter Fonda mellett, hanem a rendezője és forgatókönyvírója is. Ez utóbbiként kapta első Oscar-jelölését, a következőt pedig az 1986-ban forgatott A legjobb dobás című filmben nyújtott alakításáért, egy alkoholista középiskolai kosárlabda-edző megformálásáért.

Dennis Hopper szinte élete utolsó pillanatáig dolgozott: tévésorozatot forgatott és fotóalbuma megjelenését készítette elő.

Az amerikai média szerint a családja ott volt Hopper mellett, amikor a sztár otthonában elhunyt.
Szelíd motorosok

Hopper legutóbb már szinte csontig soványodva jelent meg a nyilvánosság előtt márciusban, amikor megkapta saját csillagát a hollywoodi Hírességek Sétányán.

Ötször házasodott, és éppen idén vált el utolsó feleségétől, Victoria Duffy-tól. A válás után azonban Duffy maradt a családi otthonban, mert éppen a bírósági tárgyalások közben derült ki, hogy Hopper gyógyíthatatlan beteg.

No votes yet

Belépés

Archívum

január 2018
hkszecspszov
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930311234

Következő szülinapok

pufi  (48) jan 23

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Új felhasználók

  • Jocifoto
  • Kovitomi
  • rizsolt

Skype - Lazapipasite

My status

Friss hozzászólások

Rate This

No votes yet

Támogatóink:

Tartalom megosztás

Powered by Qsa Entertainment