Magyar világpremier a cannes-i filmfesztiválon

Magyar világpremier a cannes-i filmfesztiválon

A cannes-i filmfesztiválon tartják Kocsis Ágnes új alkotása, a Pál Adrienn világpremierjét; a filmet az Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) című válogatásban mutatják be - jelentette be csütörtökön Párizsban Thierry Frémaux, a világ egyik legjelentősebb filmművészeti szemléjének művészeti igazgatója. A 63. cannes-i filmfesztivált május 12. és 23. között rendezik meg. A seregszemle további meghívottjait, a rövidfilmeket, valamint a Rendezők Két Hete és a Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos programok idei válogatását a jövő héten hozzák nyilvánosságra a francia szervezők.

A Pál Adrienn című filmnek a második legrangosabb, a filmnyelvet megújító alkotások szekciójában, az Un certain regard válogatásban lesz a világpremierje, ahol 17 alkotás, például Jean-Luc Godard és Manoel de Oliveira legújabb filmjével együtt szerepel. Ebben a válogatásban mutatkozott be korábban Antal Nimród Kontroll, Mundruczó Kornél Johanna és Pálfi György Taxidermia című filmje is. A cannes-i díszbemutató pontos időpontját, melyre az alkotók jelenlétében kerül majd sor, a következő hetekben hozzák nyilvánosságra a fesztivál szervezői.

A Magyar Filmunió összegzése szerint Kocsis Ágnes második játékfilmje magyar-holland-osztrák-francia koprodukcióban készült. A film Piroska, egy túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő története. A nő az elfekvő osztályon dolgozik, életét körbefonja a halál. Egy napon útra kel, hogy megkeresse régen elvesztett gyerekkori barátnőjét. Miközben az emlékeit próbálja összegyűjteni, ellentmondásos utazásra indul a saját és azok emlékezetében, akikkel útja során találkozik. A forgatókönyvet a rendező Andrea Robertivel közösen írta, az operatőr Fillenz Ádám volt, a főszerepben Gábor Éva látható.

Kocsis Ágnes nem először szerepel Cannes-ban: a sikeres rövidfilmek után 2006-ban készített, Friss levegő című rendezői diplomafilmje a nemzetközi közönségnek szintén a cannes-i filmfesztiválon mutatkozott be, a Kritikusok Hete programjában. Ugyanabban az évben A vírus című rövidfilmjével a Cinéfondation programjába is meghívták, ahol a Tim Burton elnökölte zsűri díjjal méltatta.

Kocsis Ágnes (1971) lengyel, esztétika és filmelmélet szakokon végzett az ELTE-n. 2003-ban két szemesztert ösztöndíjjal a római Centro Sperimentale di Cinematografián végzett el rendezés és forgatókönyvírás szakon, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott Grunwalsky Ferenc osztályában 2005-ben. Filmes tárgyú írásai, fordításai jelentek meg különböző filmes szaklapokban.

(MTI)

No votes yet

Népszerű tartalmak

Belépés

Archívum

június 2018
hkszecspszov
28293031123
45678910
11121314151617
18192021222324
2526272829301

Következő szülinapok

Coci  (56) jún 30

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 8 vendég van a webhelyen.

Új felhasználók

  • Jocifoto
  • Kovitomi
  • rizsolt

Skype - Lazapipasite

My status

Friss hozzászólások

Rate This

No votes yet

Támogatóink:

Tartalom megosztás

Powered by Qsa Entertainment