Oscar-esélyesek A-tól Z-ig

Oscar-esélyesek A-tól Z-ig

A Filmakadémia szekcióinak díjai jó előrejelzést adnak: a 6000 tag ugyanis céhekbe tömörül a szakmájuk szerint (színészek, rendezők, írók stb.), és mindegyik szekció átadja a saját díját is az általuk az év legjobbjainak tartott produkciókért - még az Oscar előtt.

Két olyan jelölt van, akik abszolút esélyesnek tekinthetők, és nagyon nagy meglepetés lenne, ha nem ők vinnék haza a szobrot. Az egyik Natalie Portman a női főszereplők között, a másik Colin Firth a férfi főszereplőknél. Előbbit a Fekete hattyúért, utóbbit A király beszédéért jelölték, mindketten életük alakítását nyújtották rendkívül nehéz, fizikailag is megterhelő szerepekben (megőrülő balerina, illetve dadogó király), és még egyiküknek sincs Oscar-díja, és mindegyiküknek kijárna már, ami szempont lehet a kompenzációra hajlamos Akadémiánál.

A mellékszereplők között már árnyaltabb a kép. A férfiak között Christian Bale a fő esélyes, akinek egyrészt szintén nincs még Oscar-díja (és szintén megérdemelné már), másrészt jó szokásához híven elképesztő fizikai átalakuláson ment át, hogy eljátszhassa A harcosban a főhős Mark Wahlberg balhés bátyját. A harcost sok kategóriában jelölték, de kevés díjra számíthat: a bokszolós történet nagyon hasonlít a két évvel ezelőtti A pankrátorra, de már az a film se tudta díjra váltani a legfőbb jelöléseit. Christian Bale mellett ebben a kategóriában még Geoffrey Rush jöhet szóba (mint A király beszéde pimasz logopédusa), esetleg meglepetésként az utóbbi években egyre magasabbra törő Mark Ruffalo (Winter's Bone).

A női mellékszereplők kategóriájában tényleg minden kiszámíthatatlan. Befuthat az eddigi tündibündi szerepeitől eltérő karaktert alakító Amy Adams (A harcos), az eddigi dívás szerepeitől eltérő karaktert alakító Helena Bonham Carter (A király beszéde) is, de a legnagyobb meglepetés a 15 éves Hailee Steinfeld győzelme lenne, akinek A félszemű az első filmje - melyben egyértelmű főszerepet játszik, így jelölése a mellékszereplők között kicsit furcsa, de ennyi trükközést a nagyobb esélyért engedni szokott az Akadémia.

Az animációs filmek mindössze 3 jelöltet felvonultató kategóriájának egyértelmű esélyese a Toy Story 3, amelyet még a Legjobb filmek között is jelöltek, és melynek alkotói, azaz a Pixar stúdió filmesei már szinte nyerni járnak csak az Oscar-gálára.

A Hogy neveld a sárkányodat és a francia Az illuzionista számára már a jelölés is nagy siker. Az operatőrök között a szakma nagy neveit jelölték, így bárki kaphatja a szobrot, de ha van igazság a Földön, akkor vagy a Fekete hattyú (Matthew Libatique) vagy az Eredet (Wally Pfister) képi világát díjazzák.

A két forgatókönyv-kategória (eredeti, illetve adaptált) tipikusan az a terep, ahol a fő díjaknál ilyen-olyan okokból mellőzött, de eredeti és kiugró filmeket jutalmazni szokták. Mivel az év egyik legemlékezetesebb filmje, az Eredet szinte esélytelennek számít a Legjobb film díjára, itt jó eséllyel kaphat egy Oscart, és ugyanez igaz az adaptációs kategóriában A félszeműre - igaz, utóbbinak komoly ellenfele lehet A közösségi háló, melynek a forgatókönyve a legnagyobb erőssége.

A rendezők között David Fincher (A közösségi háló) és Tom Hooper (A király beszéde) párbajának ígérkezik az este. Az eddig szinte ismeretlen Hooper kapta a rendezők céhe díját, Finchernek viszont nemcsak ezt a filmjét, de egész életművét díjaznák végre egy Oscarra, ami olyan filmeket is jelent, mint a Hetedik vagy a Harcosok klubja. A sötét ló itt Darren Aronofsky, aki talán a legkiemelkedőbbet nyújtotta a Fekete hattyú rendezése során, mégse esélyes - egyrészt túl fiatal, másrészt túlságosan független Hollywoodtól.

Ezzel pedig már el is jutottunk az utolsó, egyben legfontosabb kategóriához: melyik lesz a legjobb film az évben (mármint az Amerikai Filmakadémia szerint)? A 10 jelölt közül a Toy Story 3, a The Kids Are All Right és a Winter's Bone számára már a jelölés is nagy siker. A harcosról már esett szó, az Eredet túl régen volt a mozikban (igen, ez is számít...), és a rendezőjét is hanyagolták, így nem esélyes. A 127 óra és A félszemű inkább csak a hagyományosan Oscar-közelben lévő rendezőik (Danny Boyle, illetve a Coen fivérek) miatt vannak itt, az alkotóiknak ennél már sokkal jelentősebb művei is akadtak. A végső győzelemre tehát egy hármasfogat futhat be, és a helyzet ugyanaz, mint a rendezők között: a legtöbb jelölést begyűjtő A király beszéde versenyez a legfőbb esélyes A közösségi hálóval, a sötét ló pedig a Fekete hattyú.

Vasárnap kiderül, ki örülhet legjobban az este végén.

forrás:life.hu

No votes yet

User login

Archives

December 2017
MonTueWedThuFriSatSun
27282930123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Következő szülinapok

There are no birthdays soon.

Who's online

There are currently 0 users and 3 guests online.

Who's new

  • Jocifoto
  • Kovitomi
  • rizsolt

Skype - Lazapipasite

My status

Recent comments

Rate This

No votes yet

Támogatóink:

Syndicate

Powered by Qsa Entertainment